Szívünk lelkünk a lovak!

Ajándék lónak ne nézd a fogát!

LIPICAI

Származása

A fajta eredete több mint 400 évre nyúlik vissza, amikor 1580. május 19-én döntés született egy hercegi ménes felállításáról a köves, karszt-tetőn fekvő Lipicán. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, tűrőképes, a pompát, a gazdaságot minden jellegében mutató lovat előállítani. A tenyésztés spanyol lovakkal indult, de egész Európában kutattak olyan mének (de kancák) után is, amelyek a kívánt célt biztosítani látszottak. A dán királyi ménesből az ugyancsak spanyol hátterű Plútó nevű mén került Lipicára. Követte ezt a mént a nápolyi királyság legjobb spanyol fajtájú méneséből származó Conversano. A csehországi Kladrubból a máig nagy értékűnek tartott Favory törzs alapítója érkezett. Favoryval együtt vásárolták meg a lipicai ménes számára az eredeti spanyol mén Maestosot is. Nápolyból származott a pej színű Neapolitano is, amelyet 13 évesen vették meg a lipicai ménes számára. Az 1800-as évek elején a Lipicán kialakult ménes sem tudta magát távol tartani az előző évszázadok kiemelkedő tenyészhatású fajtájától az arabtól. A Siglavy törzsből származó arab mén bekerült a fajtába és Siglavy Capriola néven máig virágzó geneológiai vonalat alapított. Időközben kiegészült a lipicai törzs az Incitató és a Tulipan geneológiai vonalakkal. A világon ezt a 8 vonalát ismerik el a fajtának. Az évszázadok viharaiban a ménes nem mindig folytathatta kívánatos, nyugodalmas életét. A háborúkban előforduló idegen kézre jutás félelme miatt a ménes többször kényszerült menekülésre. Többnyire Magyarországra 1809-1815 között 6 évet élt a ménes Mezőhegyesen. Az 1815-ös visszavonuláskor Mezőhegyesen maradtak az alkatban, tömegben meglévő pluszvariánsok. Mezőhegyesről 1873-ban költözik a lipicai fajtájú ménes Fogarasra, majd 1912 után Fogarasról is Bábolnára kerül. Az 1950-es évektől - először csikóévjáratokkal - indult meg a lipicai fajtájú lovak Bükk hegységbe telepítése. A csikókat 1959-ben követte az egész ménes. Évszázados kitérő után a fajta kialakulásához hasonló talaj és éghajlati körülmények közé tért vissza.

Külleme

A lipicai nem túl nagy méretű, nemes, de nem finom fejű. Nyaka magasan illesztett,rövid. Izmos hátú ló, jól izmolt farú, inkább dongás, mint mély, korrekt lábállású, kemény patájú fajta. Ügetőmozgására jellemző a magas lábemelés és az akciós mozgás. A fajtában sok a szürke, de pej és fekete színű is előfordul. Feje jellegzetes kosfej. Nyaka izmos, rövid. Fülei küllönlegesen nagyok.

Származási hely Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom (ma Szlovénia Szlovénia, Lipica)

Vérmérséklet Melegvérű

Szín Színe leggyakrabban a szürke, de előfordul pej és fekete színben is

Testfelépítés Elegáns Jellemzők Igen tanulékony, nagyon engedelmes

Marmagasság 155-170 cm között

Fejforma Kosfej

Eredete XVI. század – 1580

Hasznosítása Fogatló, kiváló hintós és kocsiló, hátasló is

Nóniusz

Története

A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején az osztrákok egy francia ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej, anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Ő lett Nonius Senior, a fajta "ősapja". 17 éven át állt tenyésztésben, ez idő alatt 368, vegyes fajtájú kancát fedezett, és született utána 79 mén és 122 kancacsikó. A kancák között voltak arab telivérek és spanyol-nápolyi származásúak is. Nonius Senior nem volt feltűnően szép ló, de ezekkel a kancákkal sikerült olyan utódokat létrehozni, amelyek megfeleltek a tenyésztési célnak, amely egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt. 15 törzsmén fia összesen 100 tenyészéven keresztül fedezett Mezőhegyes-en. A nóniuszokkal eleinte szoros rokontenyésztést űztek, hogy rögzítsék tulajdonságaikat. A kialakult küllemi hibák kiküszöbölésére angol telivér ménekkel végzett cseppvérkeresztezést alkalmaztak. A kiegyezés után, a 19. század végén Mezőhegyesen fedezett az a négy mén, amelyek utódaikon keresztül több generáción át rögzítették és alakították a fajtát. 1943-ra az összes fajtatiszta nóniusz mén származása ezeknek a méneknek a genealógiai vonalára vezethető vissza, amelyet akkor neveztek el A, B, C és D vonalnak. A vonalak segítségével kerülték el a további szoros rokontenyésztést. Ez a besorolás mind a mai napig fennmaradt annak ellenére, hogy 1965-ben a törzsmének számozását újból 1-gyel kezdték, tekintet nélkül a korábbi vonalbeosztásra. 1961-ben a mezőhegyesi állományt a Hortobágyra telepítették. A II. világháború után a nóniusz mint katonaló elveszítette szerepét, és főleg az Alföldön mint igásló vált kedveltté. A mezőgazdaságból is lassan kiszorultak, és számuk ezzel együtt rohamosan csökkent. 1989-ben alakult meg a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület, amely a fajtatiszta tenyésztést és a génmegőrzést tűzte ki elsődleges célul. Talán a legkedvezőbb helyzetben van lófajtáink közül, mert régi nagy ménesei megmaradtak, eredeti kancacsaládjai fellelhetők.

Tulajdonságai

A fajta az angol félvér jellegűek egyik legtömegesebbike. Két típusa alakult ki, a nagyobb testű, jórészt fekete mezőhegyesi, valamint a kisebb, szikárabb, többnyire pej színű hortobágyi. A sárga színű egyedeket nem törzskönyvezik. Bottal mért marmagassága 155-165 cm. Munkakészsége páratlan. Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes igásló és fogatló valamint nagyszerűen bevált az ugrósportban. A hobby lótartásban is bizonyított, mint mindenes. A fajtát jelenleg megpróbálják könnyedebbé és gyorsabbá tenni, angol telivérek tenyésztésbe állításával (cseppvérkeresztezés). Ezek a nóniuszok már inkább megfelelnek a mai fogatsport követelményeinek.

Származási hely Magyarország

Vérmérséklet Melegvérű

Szín Pej, sötétpej, illetve a fekete.

Testfelépítés Jó felépítésű

Jellemzők A fajta legfőbb jellemzője a tömegessége. Sokoldalú, nyugodt, kitartó.

Marmagasság 155-165 cm

Fejforma Feje a test nagyságával arányos, kissé durva félkos - esetenként kosfej

Eredete 1816

Hasznosítása Tartós teljesítményre képes igásló és fogatló valamint nagyszerűen bevált az ugrósportban

Shagya-arab

Története

A 18. század végétől a hadsereg egyre gyorsabb és jobb lovakat igényelt. A lovaknak nemcsak gyorsnak és kitartónak, hanem elegánsnak is kellett lennie. A tenyésztés célja eredetileg egy katonamén létrehozása volt. A tenyésztést rendelkezésekkel szabályozták. II. József 1789-ben Bábolna-Banapusztán megalapította a Bábolnai Császári és Királyi Ménest, ahova küllem és teljesítmény szerinti válogatás után kerülhettek be a lovak. 1806-ban a Ferenc császár által kiadott rendeletére "kiváló és nemes" állomány tenyésztése lett a feladat. Báró Csekonics (Csekonits) József méneskapitány elsősorban mezőhegyesi kancákkal, néhány spanyol és egy arab ménnel olyan alapállományt hozott létre, ami megfelelt a kiemelkedő minőségű lóállomány előállítására. 1816-ban született határozat szerint a magas arab vérhányadú bábolnai kancákat csak arab mének fedezhetik, és létrejött a bábolnai arab. 1835-ben érkezett Szíriából Bábolnára a fajta névadója, Shagya Senior. Az 1878. és az 1900. évi párizsi világkiállításokon a shagya-arabok nagy sikert arattak. Az első világháború során az állomány szétszóródott a trianoni békediktátumot követően kialakult államokba. Ezeknek a lovaknak egy része visszakerült Magyarországra, azonban a szétszóródott lovakat külföldön fogták tenyésztésbe. A fajta virágkorát Pettkó-Szandtner Tibor ménesparancsnoksága alatt élte 1932 és 1942 között. Akkor vált a shagya-arab világhírű fogatfajtává. A II. világháborúban a ménes súlyos károkat szenvedett. A háború után Bábolnát "szocialista mintagazdasággá" alakították. De a baromfitenyészet hozott annyi pénzt, hogy mellette a ménest is fenntarthatták. Két változatot tenyésztettek, az arab telivéreket és az arabfajtát, azaz a shagya-arabot. Az 1967-ben megalakult WAHO, az Arab Lovat Tenyésztők Világszövetsége csak azt a lovat fogadta el arabnak, melynek minden őse Arábiából származik. Ekkor kezdődött a jóhírű bábolnai arab lovak eladása külföldre. A shagya arabot különálló fajtaként a WAHO 1978-ban ismerte el. A shagya arab fajtába tartozás feltétele, hogy a lónak legfeljebb a tizedik ősi sorában lehet csak nem arab ős, a telivér arab aránya pedig nem haladhatja meg a 9/16-od részt.

Jellemzői

Arab jellegű, egy kissé tömegesebb fajta. Színe általában szürke, de sárga, pej, fekete is előfordul. Bottal mért marmagassága 155-160 cm. Élénk vérmérsékletű, szelíd, jóindulatú természetű, a tanulékony és könnyűen kezelhető. Hátaslóként és fogatlóként is bevált.

Külleme

Általában szürke, de a tarka kivételével minden más szín is előfordulhat. Feje egyenes, száraz csuka fej, kint ülő, élénk, értelmet sugárzó szemek. Nyaka magasan illesztett, marja jól izmolt, törzse mély, háta középhosszú, fara izmos. Ízületei többnyire szárazak. Későn érő, hosszú élettartalmú fajta.

Használata

A Shagya-arabokat nagy előszeretettel használják távlovaglásban. Nagyon szívósak és jól bírják a hosszú szakaszokon át tartó vágtát. A testfelépítésük rendkívül alkalmas arra hogy jól teljesítsenek a távlovas versenyeken. Sok külföldi versenyen találkozhatunk Bábolnai Shagya-arabokkal. A távlovagláson kívül fogatban is jól teljesítenek. Díjlovaglásban is van néhány tehetséges shagya ló. 120-125 cm is nagyon biztosan ugranak is. Hobby és oktató lóként is találkozhatunk Shagya-arabokkal. Manapság egyre többen westernben is használják a shagya lovakat. Könnyen fordulnak és hamar tanulnak ezért nem meglepő az hogy a western lovasok is megkedvelték ezt a fajtát. Kezességük, tanulékonyságukkal kiérdemelték a hagyományőrző lovasíjászok tiszteletét is, mivel sokan tartanak shagya-arabokat

Származási hely Magyarország, Bábolna

Vérmérséklet Melegvérű

Szín Színe leggyakrabban a szürke

Testfelépítés Kemény, atlétikus felépítés

Jellemzők Jól ívelt, hosszú nyakkal, ideális felső vonallal, hosszú jól izmolt farral, elegáns farokkal, száraz, jól izmolt végtagokkal rendelkezik.

Marmagasság 155-162 cm között

Fejforma kifinomult, nemes

Eredete 19. század közepe

Hasznosítása Kiváló hátas- és kocsiló

Magyar sportló

A fajta kialakulása

A fajta kialakulásában 3 mén játszott fő szerepet: * Ramzesz Junior * Aldato * Toborzó Ramzesz Junior és Aldato Mezőhegyesi félvér/Sportló fajtájúak, Toborzó azonban az 1970-es években került hazánkba, Németországból. A magyar sportló alapját elsősorban a mezőhegyesi illetve az abból továbbtenyésztett lóállomány adja. De a fajta kialakításában fontos szerepet játszott a rádiházi ménes is. A rádiházi ménes több magyar félvér, a bólyi ménes pedig több Hannoveri fajtájú egyedekkel működött közre. Ezeket elsődlegesen Holsteini,Hannoveri, Holland sportló és Francia ménekkel fedeztetik, de ma már elmondható, hogy szinte minden híres európai vérvonal megtalálható a magyar sportló fajtában. A tenyésztők az új vérvonalak bevonása mellett, ügyelnek a régi hazai kancacsaládok megőrzésére is.

Tulajdonságai

Tömeges, arányos, jól izmolt test. Nemes fej, enyhén ívelt nyak, dőlt vállak, közepesen hosszú hát, jól izmolt, gömbölyű far. Szabályos lábszerkezet. Intelligens, tanulékony, jó ugróképességű, elegáns megjelenésű.

Hasznosítás.

A fajta, mint hogy nevéből is kiderül, elsősorban a sport céljából, hátaslóként lett kitenyésztve. Ezen belül legfőképpen a díjugratásra, vagy militaryra alkalmas egyedeket ad, de előfordul a díjlovaglásban is. A fajta nagy népszerűségnek örvend, és hosszú távon is jó kilátásokkal bír, hisz a lovassportok még mindig jelentősen növekvő térhódításával, nagyobb szükség van a minőségi lóállományra.

Származási hely Magyarország

Szín Leggyakrabban pej, de bármely más szín is megengedett.

Marmagasság 165-170 cm (bottal)

Hasznosítása díjugratás, military, díjlovaglás

Kisbéri félvér

Története

A 18-19. században Magyarország előkelő helyet foglalt el a Monarchián belül a lótenyésztés területén. Ez volt az az idő, amikor a katonaságnak egyre több lóra volt szüksége. Ez vezetett oda, hogy 1853-ban gróf Batthyány Kázmér elkobzott kisbéri birtokán egy 300 kancából álló ménest állítottak fel. Eredetileg angol telivéreket akartak tenyészteni, de ennyi angol telivér kanca beszerzését nem tette lehetővé a Monarchia anyagi helyzete. Ezért csak néhány angol telivért szereztek be, az állomány többi részét vegyes fajtájú, de gondosan válogatott kancákkal töltötték fel. Az magyar királyi lovarda 1858-ban épült fel Kisbéren é. sz. 47° 29.992′ k. h. 18° 1.637′ és máig Közép-Európa legnagyobb fedett lovardájának számít. A szelekció által egyre egységesebbé váló kancaállományt az első időben angol telivér ménekkel fedeztették, s ezért típusában egészen ahhoz hasonlatossá vált. Hogy elkerüljék a telivérekre jellemző finom csontozatot, idegességet és igényességet, egy idő után mezőhegyesi félvérekkel fedeztettek, és 1904-től már egy kisbéri félvérrel, Fenék I-gyel is. Az I. világháború után a tenyésztés iránya megváltozott, már a telivérek helyett csak kisbéri és mezőhegyesi félvérekkel fedeztettek, így a kisbéri félvér tömegesebb lett, de megőrizte eleganciáját, gyorsaságát. A kisbéri félvér méneket igen gyakran felhasználták a gidrán tenyésztésében is. Az 1940-es évek elején három trakehneni mén érkezett Kisbérre, hogy általuk a tulajdonságokat javítsák. Széplak, Formás és Lobogó értékes tenyésztési vonalakat alapított, amelyek közül az első kettő ma is létezik. A II. világháború megtizedelte az állományt. Többek között 78 egyedet hadizsákmányként az Amerikai Egyesült Államokba vittek, és ott elárvereztek. Fajtatiszta tenyésztésük az 1953-ban megalapított Hungarian Horse Associationnak köszönhetően mindmáig fennmaradt. A megmaradt 150 kisbéri ló a Bábolnai Állami Gazdaság tulajdonába került. Ezekkel a kancákkal és a magánménesek állományából álló sárvári ménes kancáival kezdődött a fajta regenerálása. Az 1960-as években kezdődött, meggondolatlan keresztezések, amelyek egy új sportlófajta megteremtését tűzték ki célul, a kisbéri félvért veszélyeztetett helyzetbe sodorták, a régi tenyésztési vonalak nagy rész eltűnt. Az 1989-ben megalakult Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület a megmaradó népies és az egykori törzstenyészetekből kikerült állományból próbálja a hagyományos vonalakat megmenteni, és új vonalakat teremteni.

Jellemzői

A kisbéri félvér lovak a lovassport valamennyi ágában eredményesen használhatók. Az angol telivérhez igen hasonló, elegáns megjelenésű, szilárd szervezetű hátasló, amely könnyebb hámos munkára is alkalmas. A kancák marmagassága bottal 163-168 cm. Leggyakoribb színe a sárga és a pej, de előfordul szürkében és feketében is.

Hasznosítása

A kisbéri félvért leggyakrabban nyereg alatt használják, nagyon eredményes díjugró és díjlovagló kategóriákban. Fogatlónak is kiváló. Sportló létére elég okos.

Származási hely Magyarország

Kisbér Vérmérséklet Melegvérű

Szín Leggyakoribb szin a sárga és a pej, de előfordul szürkében és feketében

Testfelépítés Elegáns Jellemzők Szilárd szervezetű hátasló

Marmagasság 163–168 cm

Fejforma Feje nemes, szikár, egyenes profilvonalú

Eredete 1853

Hasznosítása Lovassportok

Hucul ló

Története

A hucul ló vitathatóan a legközelebbi rokona az eurázsiai vadlónak, a tarpánnak, amely mára kihalt. Nevét egy kis etnikai csoport, a huculok után kapta. A lófajta sokkal régebbi, mint a hucul népcsoport. A hucul lovakat ábrázolták valószínűleg a Domitianus és Traianus római császár által emeltetett emlékműveken is Dacia katonalovaiként. A fajtát írásos formában először körülbelül 400 évvel ezelőtt említik hegyi tarpánként. A lengyel koniktól eltérően a hucul fajta csak ritkán kereszteződött háziasított lovakkal. A 19. században a huculokat az osztrák-magyar hadseregben használták, mint a zord körülményeket jól bíró, kitűnő kondíciójú hegyi lovakat. Tervszerű tenyésztése az osztrák birodalomban 1792-ben kezdődött a rădăuţi-i és a lucinai ménesben, de mivel a fajtát nem tartották elég korszerűnek, 1870-ben feloszlatták a tenyésztelepeket, a lovakat pedig szétosztották a környék gazdái között. 1922-ben újrakezdődött a tenyésztés, de eredményei, méneskönyvei a II. világháborúban megsemmisültek. 1953-ban Anghi Csaba, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója honosította meg újra a fajtát. Az állományt Szlovákiából behozott egyedekkel nemesítették. Ezek a lovak kerültek 1986-ban az Aggteleki Nemzeti Park területére. Napjainkban a tenyészállomány 140-nél több kancából és 10-nél több ménből áll. Romániában 1856-ban Rădăuţi-ban alakult meg az első méntelep. Az alapítómének, Goral, Hroby, Ouşor, Pietrousu és Prislop számos vérvonalat hoztak létre és a lovakat elővigyázattal tenyésztették, hogy megőrizzék ezen vérvonalak tisztaságát. 1922-ben harminchárom lovat küldtek Csehszlovákiába, hogy létrehozzanak egy ménest, mely a Gurgul vonal lehetne. A II. világháború alatt Csehszlovákiában rendkívül megcsappant a hucul lovak száma. A háború után már csak 300 hucul ló maradt az országban. Az 1970-es évek elején a tenyésztők létrehoztak egy szervezetet, a Hucul Klubot, melynek célja a lovak számának megcsappanásából eredő kipusztulásuk megakadályozása. 1982-ben létrehoztak egy ménestörzskönyvet, melyben ötven tisztavérű állatot és a régióban található egyedszám növelésének célját írták le. A tenyésztők hatékonyságának köszönhetően ezen lovak világszintű populációja mára meghaladja az 1000 egyedszámot. Közülük a legtöbb Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Csehországban és Ukrajnában él. Sok európai póniban van hucul vér. Napjainkban a hucul lovakat főként Románia Bukovina régiójában, illetve Magyarországon tenyésztik. Az utóbbi években a faj népszerűsége már Angliára is kiterjedt. Sok hucul ma is magántenyésztők tulajdonában van. Tenyésztését nemzetközi szinten 1992 óta a Hucul International Federation hangolja össze.

Jellemzői

A hucul mindössze 131–145 cm marmagasságú. Színe legtöbbször sötétpej vagy pej továbbá fakó vagy egérfakó, de akad fekete vagy tarka egyed is. Feje nagy, de nem aránytalan. Egész testalkata zömök benyomást kelt a széles háttal és szüggyel, a dongás mellkassal.Hátán hátszíj húzódik. Végtagjai rövidek, izmosak. Patái kemények, legtöbbször nem is patkolják. A hucul rendkívüli tulajdonságait elsősorban a hegyvidékeken értékelték nagyra. Tökéletesen alkalmazkodott a hegyi körülményekhez, a zord időjáráshoz, a szegényes táplálékhoz, munkakészsége kiemelkedő, és a rögös hegyi utakon is biztos a lépte.

Hasznosítása

A mai kor követelményeinek is kiválóan megfelel hiszen kitűnő hobbihátas, mivel hátsó lábán könnyedén viseli a súlyt, jó ugróképességgel rendelkezik és különleges, kiegyensúlyozott vágtájának következtében ez a fajta a legalkalmasabb a lovasíjászat gyakorlására.

Származási hely Nem leszögezett /Kárpátok/

Vérmérséklet Melegvérű

Szín Pej, tarka és a fakó.

Testfelépítés Erős, zömök testfelépítés

Jellemzők Helyét kiválóan megállja a hegyes területeken, utakon, dombokon.

Marmagasság 131-145 cm

Fejforma Nagy feje van

Eredete Jégkorszak előtti időkből származik

Hasznosítása Munkalónak, fogat- és málhásló

Gidrán

Története

A gidrán története 1816-ban kezdődött, amikor egy kis termetű, sötétsárga arab telivér mént, Gidran Seniort vásárolt báró Fechtig Egyiptomban és vitt 1817-ben Lipicára. Bábolnán akkor több kanca is volt a mezőhegyesi ménesből, holsteini, mecklenburgi, magyar, erdélyi, arab és moldvai kancák. Gidran Senior utódai közül 6 mén került vissza Mezőhegyesre, ahol Gidran II igen vegyes fajtájú kancákat fedezett be. Ekkor még a ménesek állományát nem származás, hanem szín szerint állították össze. Amikor 1855-ben áttértek a származás szerinti csoportosításra, kiderült, hogy a sárga színű ménes kancáinak nagy része Gidran II leszármazottja. Ekkor kezdődött az új fajta tudatos tenyésztése, ettől az időponttól számítjuk önálló fajtaként. A nem megfelelő egyedeket kiselejtezték, s így kialakult egy középnehéz hátas- és igásló. A beltenyésztés elkerülésére a gidrán kancákat olykor angol telivérekkel fedezték be, majd az utódokat újra fajtatiszta gidrán ménekkel. Ez volt az ún. cseppvérkeresztezés. Olykor azonban jobban bevonták az angol telivéreket, de ez nem vált a fajta javára. A I. világháború után a román hadsereg szinte az összes gidrán kancát (98-ból 74-et) magával vitte hadizsákmányként. 11 kanca elveszett, tehát 13 kancával indult meg a tenyésztés. Az állomány újbóli felfejlesztéséhez felkutatták a környező országokban a felhasználható gidrán méneket, s emellett nem elsősorban angol telivéreket, hanem kisbéri félvéreket és arab méneket használtak. A korábbinál jobb minőségű állományt 1943-ban vonalakra bontották, hogy a beltenyészetet elkerüljék. Az A vonal Gidran XXXI utódaiból állt, a B vonal Gidran XXXIII utódaiból, a C vonal Gidran III utódaiból. A II. világháború folyamán szinte a teljes A vonal megsemmisült. A ménes menekítése során kerültek állatok Ausztriába és Csehszlovákiába is. A háború után az eredeti 90 kancából mindössze 28 került vissza Mezőhegyesre. 1957-ben Mezőhegyesről Dalmandra költöztették a ménest, ahol elkeveredett az ott levő vegyes állománnyal. A fajta újjáélesztése 1975-ben kezdődött, amikor a fajtatiszta populáció 3 ménből és 16 kancából állt. Borodpusztán új ménest alapítottak, és a gidrán származású kancák mellé Romániából importáltak fajtatiszta gidrán mént, Gidran IV-et, akinek vérvonala a mai állományban meghatározó szerepet tölt be. A borodpusztai ménes ma a Marócpusztán él. A román állományt a rădăuţi-i ménesben fajtatisztán tenyésztették, és 1989 után több példány került vissza Magyarországra. Ma gidránnak csak az a ló számít, amelyik vagy egy mezőhegyesi, vagy egy borodpusztai kancacsaládból származik, és 16 ükszüleje közül legalább 7 a Gidran-vonalhoz tartozik. Az ilyen egyedeket csillag alakú jeggyel látják el, és különleges genetikei értékük miatt igyekeznek tenyésztésben tartani.

Jellemzői

Melegvérű, szilárd szervezetű. Erős csontozatú, középnehéz fajta. A mének bottal mért marmagassága 160–168 cm, a kancáké 155–167 cm. Színe kizárólag sárga lehet, több-kevesebb fehér jeggyel. Könnyű, elegáns kocsilóként is használható. Feje az anglo-arabokra jellemzően nemes, szikár, inkább egyenes profilvonalú. Nyaka középmagasan illesztett, hosszú, jól ívelt, esetleg középhosszú. Marja hosszú, magas kifejezett baltavágással. Többnyire jól izmolt. Az angol telivér kedvező maralakulása kifejezésre jut. Háta, ágyéka középhosszú, feszes, széles, jól izmolt. Az angol telivér génhányadtól függően a mellkas többé vagy kevésbé mély, de mindig terjedelmes. A lapockája dőlt, jól izmolt, terjedelmes, elég hosszú.

Hasznosítása

Kéthasznú, egyaránt alkalmas hátas- és fogatlónak. Mint sportlovat is kedvelik, fogathajtásban és díjugratásban is eredményeket ér el.

Származási hely Magyarország, Mezőhegyes

Vérmérséklet Melegvérű

Szín Kizárólag sárga, több-kevesebb jeggyel

Testfelépítés Könnyű, elegáns

Marmagasság 155-168 cm

Eredete Egyiptom, 1816

Hasznosítása Sport–, hátas–, fogathajtó és hobbiló

Furioso-north star

Története

1841-ben egy igen eredményesen versenyző, jó örökítőképességű mén, Furioso került a mezőhegyesi ménesbe gróf Károlyi György méneséből. Furioso pej színű, nagyon szép angol telivér volt, kissé robusztusabb fajtatársainál, és magas genetikai értékkel bírt, ezért bevonták az akkor alakuló, katonai igényeknek megfelelő angol félvér kialakításába. Mezőhegyesen 10 évig fedezett, s eközben közel 180 utódot nemzett. 1852-ben érkezett North Star, szintén angol telivér, de Furiosóval ellentétben ő fekete volt. 6 évig fedezett, s ő is sok utódot hagyott hátra. A két törzsalapító mén utódait idővel keresztezték. Eleinte rokontenyésztést is alkalmaztak, hogy az új fajta tulajdonságait rögzítsék, így néhány nemzedéknyi idő alatt az örökítés is megszilárdult. Mind a Furioso-, mind a North Star-vonalból származó lovak igen szép sikereket értek el a kiállításokon, versenyeken. Ez segítette a fajta elterjedését, több magánménes is kialakult. A I. világháború után a román hadsereg a furioso-north star ménes nagy részét is elvitte a többihez hasonlóan, de a tenyésztői munka meghozta az eredményt, az állomány felfejlődött. A II. világháborúban a ménest Berdstetten Neuhofba menekítették, és csak a törzsállomány töredéke ékezett vissza. Más ménesekből is vettek lovakat, és újrakezdődött a tenyésztés. 1960-ban azonban a ménest elköltöztették először a Nagykunsági Állami Gazdaságba, majd a megmaradt törzsállomány töredéke alkotta Kiskunsági Állami Gazdaság törzsménesét. Az apajpusztai ménes adta rövidesen az ország legeredményesebb díjugrató lovait. Ennek ellenére a tenyésztés iránya megváltozott, díjugratás helyett inkább fogatos használatra tenyésztettek. Az eredetileg mezőhegyesi állomány egyre inkább leromlott, és elveszítette vezető szerepét. Időközben több mezőgazdasági termelőszövetkezet is kialakította a maga furioso-north star tenyészetét, amelyek közül a Hódmezővásáhelyi Tangazdaságnak ma is értékes állománya van. A rendszerváltás során a legtöbb tenyészet magánkézbe került. 1978-ban Lajos bajor herceg a magyar államnak ajándékozta 50 lovát, s ez az alapja a mai bugaci ménesnek. A szétszóródott állományok és tulajdonosaik összefogására 1989-ben megalakult Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület. A kancalétszám még ma is 500 alatt van, ezért a fajta veszélyeztetett helyzetű.

Jellemzői

A furioso-north star igen sokoldalú, jól használható fajta. Elsőrangú díjugrató, díjlovagló, de a mezőgazdaságban is megállja a helyét. A fajta a nehezebb angol félvér típust testesíti meg. Erőteljes csontozatú, de arányos testalkatú.Szilárd szervezetű és jól alkalmazkodik a szélsőséges éghajlati és talajviszonyokhoz. A furioso-north star hosszú, hasznos élettartamú, munkában edződött lófajta. A kancák átlagos marmagassága bottal mérve 160–165 cm. A fajta színe jellemzően a pej és ennek különböző árnyalatai, lehetőleg minél kevesebb jeggyel. Előfordulhat a fekete és a sárga szín is, amely két pej ló párosítása során bármikor kihasadhat, de a sárga színű egyedek törzsállományban tartására nem törekednek. A szürke szín a mezőhegyesi fajták katonai jellegénél fogva eleve kizárható. Szlovákiában viszont mind a szürke, mind a sárga színű példányokat törzskönyvezik. A szürke szín nem kívánatos, de 2004 óta elfogadott Magyarországon is.

Hasznosítása

A Furioso-north star kiváló hátasló. Nyugodt, kiegyensúlyozott ló, emiatt az idősebb lovakat szívesen használják hobby vagy oktató lónak. Kiváló és felkapott versenyló. Nagyon jól teljesít a díjugrató és díjlovagló versenyeken. Bármilyen korosztály szívesen megy Furiosokkal versenyre. Sokan hátaslóként használják, de jól teljesít fogatban is.

Származási hely Magyarország Mezőhegyes

Vérmérséklet Melegvérű

Szín Pej, kevés jeggyel

Testfelépítés Teste zömök

Jellemzők Nagyszerű hátasló

Marmagasság 160 -165 cm

Fejforma Feje egyenes vonalú, nemes

Eredete 19. század Hasznosítása Díjló, munkaló